A névadónk élete
Iskolánk névadója, Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Családja az ország egyik leggazdagabb dunántúli arisztokrata famíliája. Édesapja, Széchenyi Ferenc 1802-ben a magyar nemzet javára felajánlotta hatalmas könyvtárát és gyűjteményét, ami a későbbi Magyar Nemzetei Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár alapját képezte. Az apai példa és a gondos neveltetés hatására az ifjú Széchenyi István kora művelt főurai közé tartozott. Kiváló eredménnyel tanult, szorgalmas és kíváncsi természetű volt. Kezdetben magyar tanulmányai ellenére a németet tekintette anyanyelvének. Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” hatására azonban fordulat állt be az életében. „Stefi Gróf” attól kezdve egyre lelkesebben képezte magát a magyar nyelvre. A katonai pályáját és osztrák hivatali karrierjét elgáncsoló császári udvari irigyei nem is sejthették, hogy ármánykodásukkal a magyar nemzet ügyének legnagyobb prófétáját teremtették meg Széchenyi személyében. Tanulmányai, utazásainak tapasztalatai a magyar kulturális és gazdasági haladás legnagyobb szószólójává tették.
1825-ben egy évi jövedelmét ajánlotta egy „magyar tudós társaság” felállításának céljára. Ettől kezdve minden követ megmozgatott a fejlődés elősegítésére. Legfontosabbnak a közlekedés fejlesztését tartotta, így nevéhez köthető többek között a vasút, a gőzhajózás, a folyószabályozás és a Lánchíd építése. Az ipar korszerűsítése mellett a közélet erősítésére a sport, a lóverseny és a Nemzeti Casino megalapításában is oroszlánrészt vállalt. Könyveivel (Hitel, Világ, Stádium) és egyéb írásaival óriási hatást gyakorolt a magyar közgondolkodásra is. Nem véletlenül nevezete legnagyobb ellenfele, Kossuth Lajos Széchenyit a „legnagyobb magyarnak”. Mindeközben szerető férj és gondos családapa is volt. 1848-ban közlekedési miniszterként vett részt a Batthyány-kormány korszakalkotó munkájában.
A Lánchíd építése közben bekövetkező balesete és félelme, hogy a császári udvar az egyre önállósodó magyar nemzet ellen fordul, idegrendszerét felőrölték. Rémálmai bekövetkeztek. Fáradhatatlan természete azonban a szanatóriumban sem hagyta nyugodni. További terveit, lázas szervezkedéseit az állandó negatív jövőképe mindvégig beárnyékolta. Örökölhette apja idős korára elhatalmasodó búskomor természetét is. Ennek lehetett következménye, hogy 1860 húsvétján váratlanul önkezével vetett véget életének. Temetési menete az elnyomó rendszer elleni első nagy tüntetés volt a forradalom leverése óta.
A „Gróf” holta után is a nemzet óriása maradt, nem véletlenül viselik nevét díjak, közterületek, intézmények stb. Iskolánk eme nagyság előtt tisztelegve vette fel Gróf Széchenyi István nevét. Életműve példaként kell, hogy álljon minden itt tanuló kisdiák előtt, mert mint ahogy névadónk mondta: