A Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola közzétételi listája



Jogszabályi megalapozottság A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtását elrendelő 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet
értelmében minden nevelési-oktatási intézmény köteles a közérdekű, jogszabályban meghatározott
adatait elérhetővé tenni.

Ennek egyik módja, hogy az adatokat, okiratokat és a dokumentumokat a fenntartó vagy a
köznevelési intézmény képviseletére jogosult személy az Oktatási Hivatal honlapján keresztül
elérhető KIR szakrendszerekbe - bejelentkezést követően –elektronikus formában megküldi. Emellett
szükséges az adatok és dokumentumok közzététele az intézmény saját honlapján is.

A papír alapú adatküldést a Hivatal – a fenntartó kérelmére – kizárólagosan abban az esetben
engedélyezi a KIR valamennyi rendszere tekintetében, ha az internet-hozzáférés sem a fenntartó, sem a
köznevelési intézmény székhelye szerinti településen nem biztosított.

    1. az intézmény felvételi lehetőségről szóló tájékoztatót,
    2. a beiratkozásra meghatározott időt,
    3. fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát,
    4. a térítési díj jogcímét és mértékét, továbbá tanévenként, nevelési évenként az egy főre megállapított díjak mértéket,
    5. az értékelések nyilvános megállapításait és idejét,
    6. a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, valamint az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb     rendezvények, események időpontjait,
    7. a pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával,
    8. a szervezeti és működési szabályzatot,
        a házirendet
        a pedagógiai programot,
    9. az iskolai közzétételi lista a fent meghatározottakon kívül tartalmazza a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával:
        a. a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettségét és szakképzettségét,
        b. a betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők számát, iskolai végzettségét és szakképzettségét,
        c. az országos mérés-értékelés évenkénti eredményeit,
            országos kompetenciamérés eredményei
            az idegen nyelvi mérések eredményei
            országos net-fit mérés eredményei
        d. a tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatokat,
        e. a tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségét,
        f. a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályait,
        g. az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit,
        h. a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét,
        i. az iskolai osztályok számát és az egyes osztályokban a tanulók létszámát.